„Én dolgom, Te dolgod” – tudatosítás, ítélkezés mentesség a coachingban 2.
ítélkezés mások felett
Fellélegzek, lezártuk a mai coaching ülést. Nézegetem a felírt szóösszetételeket: „olyan buta”, „deviáns”, „egyszerű”, „tanulatlan”, „senkiházi”, „nőgyűlölő”. Elszabadultak az indulatok – miközben Vera épp Béláról mesélt, röpködtek a jelzők, egyre többször, egyre színesebben ítélkezett Béla viselkedése felett. Béla viselkedését ezernyi jelzővel írta le, Bélát magát pedig egy gyufásskatulyába tette és ezernyi címkével látta el. Mindez addig tartott, míg meg nem kérdeztem: észrevetted, hogy Bélát és a viselkedését címkézed? Mindenféle jelzővel látod el, miközben saját viselkedésedet a legtermészetesebb folyamatként írod le nekem. Úgy tűnik, Bennem az jelenik meg, hogy Te természetesen, jól kezeled a helyzetet, míg Ő egy buta, tanulatlan, deviáns férfi…
Csend következett. Igen, láttam az oldaladon az ítélkezésről írt bejegyzésed. Igen, ítélkezem, címkézek. Ha belegondolok ezek túlzások. Én nem vagyok jól ebben a kapcsolatban, szeretném őt megváltoztatni, de leginkább most egy csomó negatív jelzővel illetném, ha tehetném, megverném őt ezekkel a szavakkal. De ezek a szavak nem állják meg a helyüket, ha Béla teljes személyiségét nézem – egyszerűen csak szomorú és nagyon dühös vagyok.
Vera visszajelzésén gondolkodom néhány perccel a mai ülés után: a düh, az elkeseredettség, a félelem milyen szélsőséges jelzőket szül. Eszembe jutnak azok a bejegyzések, melyek napjában többször jelennek meg a közösségi oldalak kommentjeiben… Vera is bevallotta, hogy azért címkéz, ítélkezik, mert elfáradt, kétségbeesett és nagyon dühös. Vajon hányakkal lehet ez így, akik a közösségi oldalakon címkézik fel vagy ítélik el embertársaikat?
A coaching folyamán lehetőség nyílik arra, hogy ránézzünk az ítélkezés témakörére is. Nem minden témában kerül előtérbe, de szinte már klasszikus. Az ítélkezés, társadalmi elvárásoknak való megfelelés, címkézés sok esetben privát ügyeinkben is megjelenik – ezért érdemes rávilágítani ezekre a jelzőkre. Tényleg igazak? Tényleg ekkora a jelentőségük? Néha egy-egy jelző „lerobbantása” felszabadító, akkoris, ha épp mi magunk címkéztük fel önmagunkat vagy másokat.